A honfoglalás

A Kárpát - medence a honfoglalás előtt:

• A Kr. u. 5. században a Dunántúl, Pannónia néven a Római Birodalom provinciája volt, a Dunától keletre eső területek pedig a Hun Birodalom részét képezték.
• Attila halála (453) után birodalma szétesett és jó egy évszázadra különböző, a hunok által egykor leigázott germán népek vették birtokba a Kárpát-medencét.
• A Dunántúlon a keleti gótok, a Duna-Tisza közén a szarmaták, a Tiszántúlon és Erdélyben pedig a gepidák éltek.
• Valamennyi nép letelepült, földművelő életmódot folytatott.
• A 6. század elején jelentek meg Pannóniában a longobárdok, de nem éltek itt sokáig.
• 567-ben az avarok szövetségeseként részt vettek a gepidák országának megsemmisítésében , de aztán megrettentek az avarok erejétől és kiköltöztek a Kárpát-medencéből.
• A nomád, nagy - állattartó avarság volt az első olyan etnikum, mely az egész Kárpát-medencét megszállta és egy államban egyesítette.
• A 6. - 7. században jelentek meg az első szláv törzsek a Kárpát-medencében és az avar szállásterületek peremvidékén, a Délnyugat-Dunántúlon és a Felvidéken telepedtek le.
• A 7. század végén egy onogur néptöredék is érkezett az avarok országába.
• Az avar korszak a 9. század elejéig tartott, mikor a frankok és bolgárok támadásai miatt az avar állam összeomlott.
• Egy évszázaddal később, a honfoglalás idején a Kárpát-medence igen gyéren lakott volt, a kortárs nyugati feljegyzések az "avarok pusztái" néven említik.
• A Kárpát - medence nem volt ismeretlen terület az etelközi magyarság előtt, hiszen a nyugati irányú kalandozó hadjáratok már 862-ben elérték ezt a területet, amely akkoriban két birodalom végvidékének számított: a Dunától nyugatra a frankok, ettől keletre pedig a bolgárok ellenőrzése alatt állt, de mindkét hatalom csak laza fennhatóságot épített ki.
• A Dunántúl nagy részét a Morvaországból elűzött szláv fejedelmek kormányozták (Pribina és Kocel), e terület is a frank birodalomtól függött.
• A harmadik hatalmi tényező, Szvatopluk Morva Fejedelemsége a Dunától északra terült el (a mai Nyugat-Szlovákia).
• A morvák – függetlenségük megőrzése érdekében – sokat harcoltak a frankok ellen.
• A magyarság előtt sem volt ismeretlen Szvatopluk állama: 892-ben a magyarok a keleti frank király szövetségeseként feldúlták a morvák országát, 894-ben pedig velük szövetségben harcoltak a frankok ellen.
• Szvatopluk váratlan halálával (894) birodalma bomlásnak indult, így könnyű prédájává vált a bevonuló magyaroknak.
• A Kárpát-medence más szempontból is előnyösnek tűnt Etelközzel szemben.
• Etelköz a népek „országútján” feküdt – a nomád népek támadásai állandó veszélyt jelentettek –, és nem voltak jól védhető határai.
• A Kárpátok hegyei ellenben körülfogták a medence dús legelőit és termőföldjeit, természetes határként szolgálva a keleti támadásokkal szemben.
• Ráadásul a Kárpát-medence viszonylag gyéren lakott volt, az itt élő szláv és csekély avar népesség lélekszáma sem lehetett túl nagy, a következő egy-kétszáz év alatt beolvadtak a magyar többségbe.

A honfoglalás:

• A magyar törzsek beköltözését a Kárpát-medencébe tudatos előkészületek és véletlenszerű események egyaránt jellemezték. 894-ben Bölcs Leó bizánci császár szövetséget kötött a magyarokkal a Bizáncot fenyegető bolgárok ellen.
• A magyarok Árpád fia, Levente vezetésével sorra aratták győzelmeiket a bolgárok felett a Balkánon.
• E segítségnyújtás a magyaroknak is előnyös volt, mert így megerősíthették helyzetüket az Al - Dunától északra eső területeken.
• Ugyanebben az évben Szvatopluk morva fejedelem is szövetséget kötött a magyarokkal a frankok ellen.
• Ennek emlékét őrzi a fehér ló mondája, mely szerint Árpád követe fehér lovat és nyerget adott Szvatopluknak, amiért cserébe füvet, vizet és egy marék földet kért.
• Ezt a magyarok az ország megvételeként értelmezték, a morvák azonban nem tartották be az "egyezséget", nem hódoltak be, s - a monda szerint - ez váltotta ki a magyar támadást.
• A menekülő Szvatopluk fejedelem pedig a Dunába fulladt.
• A valóságban a magyar csapatok a Dunántúlon hadakoztak, amikor Szvatopluk váratlanul meghalt, ellene tehát nem, csak fiaival harcoltak később az északi területekért.
• Nomád felfogás szerint az egyik fél halálával a szerződés érvényét vesztette, a magyarok felhatalmazva érezték magukat e terület elfoglalására.
• A Kárpát-medencében harcoló magyar csapatok nem tértek vissza Etelközbe, hanem - a fősereg bevonulását előkészítendő - a Felső-Tisza vidékére vonultak.
• 895-ben Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkelt a Vereckei-hágón, benyomult az Alföldre és Erdélybe, ezzel kezdetét vette a honfoglalás.
• A magyar fősereg feladata az Etelközben maradt magyarság átköltöztetésének katonai előkészítése lett volna.
• Eközben az Etelközben maradt magyarság sorsa tragikus fordulatot vett.
• A 890-es években újabb sztyeppei népmozgás indult meg, amely a dominó-elv szerint nyugat felé űzte az itt élő népeket.
• Az arabok hadserege elöl menekülő török úzok megtámadták a besenyőket.
• A bolgár-magyar háború végeztével a bosszúálló bolgárok szövetséget kötöttek a magyarságtól keletre lakó s velük régóta ellenségeskedő besenyőkkel, akik - amúgy is menekülvén az úzok elöl - rátámadtak az etelközi szállásokra, kivárva az alkalmat, amikor a magyarok serege éppen a Kárpát-medencében hadakozott.
• A besenyő támadás megrendítő erejű volt, hadsereg hiányában a magyarság meg sem próbálta az ellenállást, hanem - állatai, ingóságai nagy részét hátrahagyva - pánikszerűen menekülve a Kárpátok hágóin átkelve beözönlött a Kárpát-medencébe.
• Az etelközi vereség - amelyről a magyar krónikák mélyen hallgatnak - súlyos volt, de nem érintette az egész lakosságot.
• A veszteség leginkább a besenyőkhöz közel élőket sújtotta, valamint az állatállományt, amelyet a gyors menekülés miatt nem tudtak maguk előtt hajtani.
• 895-ben Erdély és az Alföld területe került a magyarok kezére a Duna-Garam vonaláig.
• A Kárpát-medence teljes birtokba vétele a 900-as évek elejéig tartott. 900-ig a magyar seregek elfoglalták a frankok ellenőrzése alatt álló, a Dunától nyugatra eső területeket, az egykori Pannóniát, 902-ben pedig végleg megdöntötték a Morva Fejedelemséget, amelyet Szvatopluk két fiának trónviszálya belülről amúgy is erősen meggyengített.
• A hagyomány szerint a besenyőktől elszenvedett vereség Álmos fejedelem életébe került: „Álmost egyébként megölték Erdélyországban, nem vonulhatott be ugyanis Pannóniába” – olvasható az 1358-ban keletkezett Képes Krónikában.
• Álmos rituális feláldozásának több magyarázata is lehet.
• Kazár hagyományból tudjuk, hogy a fejedelemnek életével kell fizetnie, ha népét nagy katonai vereség vagy természeti csapás éri.
• E nézet szerint Álmosnak azért kellett meghalnia, mert rosszul tartotta a kapcsolatot az égiekkel, és népét katasztrófába sodorta.
• A másik magyarázat szintén a kazár hagyományból ered: eszerint a fejedelem bizonyos számú uralkodási év eltelte után agg kora miatt alkalmatlanná válik népe vezetésére.
• A honfoglalás idején a magyar törzsszövetség élén két fejedelem állt: a kende és a gyula.
• Az egyik nézet szerint a kende Levedi, majd fia, Kurszán volt, a gyula tisztségét pedig Álmos, majd fia, Árpád töltötte be.
• E nézetet támasztja alá, hogy Levédiában Levedi volt a kazár hatalom képviselője, a főkirály, akinek kazár felesége volt, továbbá hogy Álmost, mint hadvezért az etelközi vereségért áldozták fel, Árpád hadvezéri méltósága (gyula) mellett pedig az szól, hogy a Kárpát-medencébe érkező hadakat a hagyomány szerint Árpád vezette.
• A másik nézet szerint Etelközben a törzsek Levedi helyébe új főfejedelmet (Kendét) választottak Álmos személyében - ez a fejedelemválasztás a vérszerződés mondájában őrződött meg.
• Álmost fia, Árpád követett e tisztben, a gyula tisztsége pedig Levedi fiára, Kurszánra szállt.
• E nézet képviselői azt emelik ki, hogy a honfoglaló hadműveleteket valószínűleg Kurszán vezette, e feltételezést támasztja alá, hogy Árpád nevével egyetlenegy nyugati forrásban sem találkozunk, a korabeli nyugati források a honfoglalás eseményeivel kapcsolatban Kurszán nevét említik egészen 904-ig, amíg a bajorok tőrbe nem csalták és meg nem ölték.
• A kettős fejedelemség rendje Kurszán halála után (904) megszűnt, a főhatalom Árpád kezébe került.
• A későbbi források már csak Árpádot és fiait emlegetik a magyarok vezéreiként, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy tőle eredeztették a fejedelmeket és királyokat, róla nevezték el a háromszáz évig uralkodó királyi házat.
• 670 táján az ekkor már kereken száz éve az avarok országának számító Duna-medencében egy etnikailag és kulturálisan új népesség jelent meg, amelyet a szakirodalom késő avar népességnek vagy - régészeti leleteik díszítőmotívumai alapján - "griffes-indás" népcsoportnak nevez.
• Nyugaton őket is avarnak tekintették, de bizánci források alapján valószínű, hogy a széteső onogur törzsszövetség egy része sodródott ide.
• Nyelvüket nem ismerjük, de feltehető, hogy éppúgy törökül beszéltek, mint az onogurok másfelé vetődött csoportjai.
• László Gyula, a honfoglalás kiváló szakértőjének feltevése szerint viszont ez a késő avar népesség magyarul beszélt, tehát az ő beköltözésükkel, 670 körül kezdődött a magyar honfoglalás.
• Az Árpád nevéhez fűződő honfoglalás tehát a beköltözés második hullámának tekinthető, mivel Árpád népe magyarokat talált a Kárpát-medencében.
• Ezt a sokat vitatott feltevést nevezik a "kettős honfoglalás" elméletének.
• A régészet tanúsága szerint a honfoglaló magyarok számottevő avar népességet nem találtak a Kárpát-medencében.
• Az avarok hirtelen "eltűnése" a 8. században valóban magyarázatra szorul, egyesek a frank támadás okozta katasztrófát látják e tény mögött.
• László Gyula elmélete szerint azonban a magyarok (onogurok) beolvasztották, elmagyarosították az avarokat, vagyis a késői avarok többsége magyar nyelvű és etnikumú volt, akik később összeolvadtak Árpád magyarjaival.