A provinciák

Júdea és a kereszténység születése:

• Amikor a görögök betörtek a Szentélybe, megszentségtelenítettek ott minden olajat. S mihelyt a Hasmoneusok győzelmet arattak felettük, felkutatták az épületet, de csak egy kis korsó olajat találtak abból, ami a főpap pecsétjével volt lezárva. Márpedig ez legföljebb egy napra lett volna elegendő. Ám csoda történt és az nyolc napon át égett. A következő évben ünneppé emelték ezeket a napokat, hogy hálát és köszönetet mondjanak Istennek.

(Talmud, Sabbat 2/b)

A Holt - tengeri tekercsek:

• 1947-ben a Holt-tenger melletti Qumrám barlangjaiban bukkantak rá az ún. Holt-tengeri tekercsekre.
• Ezek részben bibliai szövegeket tartalmaznak, részben az esszénusok közösségének liturgikus és szervezeti szabályait.
• Az esszénusok közösségének tagjai kivonultak a sivatagba és szigorú szabályok szerint éltek a Qumrám környéki barlangokban.
• Legfőbb feladatuknak a Messiás várását, eljövetelének segítését tartották.
• A legrégibb tekercsek a Kr. e. 2. században keletkeztek és Júdea római meghódításakor rejtették el ezeket a barlangokban.
• A kutatók egy része a kereszténység korai csíráját látja az esszénusok közösségében, sőt egyes feltételezések szerint Keresztelő Szent János is közéjük tartozott.

Izrael és Júdea:

• Kr. e. 538-ban a perzsa Kürosz megszüntette a zsidóság babiloni fogságát és engedélyezte hazatérésüket Izrael földjére.
• Nem mindenki élt e lehetőséggel, nem szívesen hagyták ott üzleteiket, a szabadabb élet lehetőségét.
• Az ősi föld ezzel szemben lerombolt területet, hosszú vándorlást, és az ott élőkkel való csatározást jelentette.
• A Babilonból hazatért zsidók hozzáláttak a jeruzsálemi templom újjáépítéséhez.
• A templomot Kr. e. 515-ben avatták fel.
• Ezra, másnéven Ezdriás vagy Ezsdrás Kr. e. 458-ban a hazatérők második csoportjának élére állt, igyekezvén újjászervezni a közösséget és írásba foglalta a törvényeket.

Az Ószövetség:

• Az Ószövetségként ismert iratok a zsidó nép történetéhez kapcsolódó múltbéli szájhagyományok rendszerezéseként a Kr. e. 1 évezred második felében születettek meg.
• Nyelve héber, szemben az akkor használt arámi köznyelvvel.
• A szent könyveknek három csoportja van: a Törvény - Mózes öt könyve -, a Tóra a legnagyobb jelentőségű, mert ez tartalmazza az Isten által Mózesnek adott törvényeket és tudósít Izrael korai történetéről.
• A jeruzsálemi templom mellett a befalazott Tóra tekercs a zsidó összetartás záloga.
• A Tórát egészítik ki a próféták történetei és az ún. Iratok, amely néhány később keletkezett történeti könyvet foglal magába.
• A különböző egyházak nem egységesek az Ószövetség terjedelmének és könyvei számának megítélésben.
• (Az Ószövetség könyveinek régiségét bizonyítják az 1947-ben megtalált ún. Holt - tengeri Tekercsek.)

A zsidóság vallási törvényei:

• A zsidóság törvényeinek és szokásainak betartása igen fontos eleme volt a megmaradásnak: hiszen e területen a zsidóságon kívül a legkülönbözőbb népek éltek, így föníciaiak, elániak, majd görögök, makedónok.
• Önmaguktól megkülönböztették a szamaritánusokat, akik a babiloni fogság ideje alatt is itt maradtak és velük házasság révén egybeolvadt más népelemek leszármazottaiként keverték Isten tiszteletét a bálványimádással.

A történeti Izrael a hellenisztikus királyságok uralma alatt:

• Nagy Sándor és utódai vetettek véget a perzsa uralomnak s ismertették meg a zsidóságot a görög kultúra elemeivel.
• Júdea két hellenisztikus uralkodócsalád - Ptolemaioszok és Szeleukidák - ütközőterületén helyezkedett el, színhelyét adva a hatalmi harcoknak.
• Végül Kr. e. 175-ben Szíria királya IV. Antiokhosz Epiphanész kerekedett felül.
• Hellénizálni kívánta e tartományt is, rákényszerítve a zsidóságot, többek között a görög istenek tiszteletére.
• Megtiltotta a Tóra parancsainak követését, a jeruzsálemi templomban pedig Bál istenre emlékeztető Zeusz szobrot állíttatott fel.
• Ezzel elkezdődött a vallásüldözés, s kihasználták a zsidók szombati munkatilalmát, ezért e napon támadtak.
• Végül a törvénymagyarázók engedték az önvédelem érdekében a fegyverfogást ünnepnapokon is, s Juda Makkabi (másképp Júdás Makkabeus) vezetésével szabadságharcot indítottak a szíriai uralkodó ellen. Kr. e. 164-ben megtisztították és újraszentelték a jeruzsálemi templomot (a mai napig is erről emlékezik meg a zsidóság Hanuka ünnepén), visszaállította az önkormányzatot és a Hamóneus-dinasztia uralmát.

Júdea, mint római provincia:

A rómaiak közül Pompeius volt az első, aki a zsidókat leigázta, és a győzelem jogán behatolt a templomba: így vált köztudomásúvá, hogy bent semmiféle istenkép nincs, üres a templom, és a szentélyben sincs semmi. Jeruzsálem falait lerombolták, a templom megmaradt... Azt a királyságot, amelyet Antonius adott Heródesnek, a győztes Augustus gyarapította. Heródes halála után bizonyos Simon nem várta meg Caesart, hanem királlyá kiáltatta ki magát. Ezt Quintilius Varus -szíriai helytartó végeztette ki, a megrendszabályozott országot pedig három részre osztva Heródes három fia kormányozta.

Tiberius alatt nyugalom volt... Claudius, a királyok halála, illetőleg területük csökkentése után Judaeát mint tartományt római lovagokra vagy felszabadított rabszolgákra bízta. Ezek közül Antonius Felix mindenféle, szolgalelkekre való kegyetlenkedéssel, és önkénnyel gyakorolta a királyi hatalmat... A zsidók türelme mégis egészen addig tartott, amíg Gessius Florus nem lett a helytartó: alatta háború tört ki. Cestius Gallusnak, Syria helytartójának, aki el akarta fojtani, egyre-másra ütközetek és többnyire vereségek szakadtak a nyakába. Miután ő a végzet rendeléséből vagy életuntságból öngyilkos lett, Nero megbízásából... két nyár lefolyása alatt az egész síkvidéket és Jeruzsálemen kívül valamennyi várost megszállotta győztes seregükkel... Amint Itáliában helyreállt a béke, a külső gondok is újra felütötték a fejüket: növelte a felháborodást, hogy a zsidók voltak az egyedüliek, akik nem engedtek. Egyszersmind célszerűnek látszott, hogy Titus az új uralom minden lehetséges sorsfordulatára való tekintettel a hadseregnél maradjon. Tehát táborát, mint mondottuk, Jeruzsálem falai előtt ütötte fel, és tüntetően megmutatta csatarendbe állított légióit. A zsidók közvetlenül a várfalak tövében állították fel harci alakulataikat, hogyha kedvez nekik a hadiszerencse, előbbre merészkedhessenek, ha viszont visszavetnék őket, elő legyen készítve a menekülésük. A könnyű fegyverzetű zászlóaljakkal együtt ellenük küldött lovasság nem tudta eldönteni a csata sorsát. De később meghátrált az ellenség, és a következő napokon a vár kapui előtt több összecsapásra került sor, míg végül folytonos veszteségek közben visszakergették őket a falak mögé. A rómaiak ostrom alá fogták a várost; mert méltatlannak ítélték magukhoz, hogy kivárják az ellenség kiéheztetését, és követelték is a veszélyes vállalkozást: némelyeket a vitézség tüzelt, sokat a vad indulat és a kitüntetések sóvárgása. Magának Titusnak Róma lebegett a szeme előtt, a mindenféle ragyogás és gyönyörűség, és meg volt győződve róla, hogyha Jeruzsálem rövidesen nem esik el, mindezt nyilván csak nagy sokára éri el. De a fekvésénél fogva is nehezen megközelíthető várost hatalmas erődítmények védték, amelyek még sík vidéken épült várost is kellőképpen oltalmaztak volna...

(Tacitus)

Júdea elfoglalása:

• A makkabeus felkelést követően a Hasmóneus dinasztia uralkodott Júdeában.
• Az örökösök között azonban a Kr. e. 60-as években komoly trónviszályok dúltak.
• Pompeius, a Kisázsia felett győzedelmeskedő hadvezér beleavatkozott e viszálykodásba, amely végül is Jeruzsálem elfoglalásához vezetett.
• Kr. e. 63-ban ők is úgy foglalták el a várost és a szentélyt is, hogy szombaton támadtak.
• Ezzel Júdea Róma fennhatósága alá került, élén átmenetileg meghagyták a zsidó királyokat.
• (Az egyik legjelentősebb uralkodó Nagy Heródes, aki újjáépítette a jeruzsálemi templomot.)
• Tehát a provincia kettős igazgatás alatt állt: Nagy Heródes király az uralkodó volt, Pontius Pilatus római helytartó, Augustus pedig a princeps.
• A helyi ügyekkel a király foglalkozott, a rendfenntartással az ott állomásozó római katonaság.

Felkelések a rómaiak ellen:

• A kora császárság idejében állandósultak a felkelések Róma, a római helytartók és adószedőik ellen.
• Ez végül is Kr. u. 70-ben Titus császársága idején Jeruzsálem teljes lerombolásához vezetett.
• A Kr. u. 130-135-ben kirobbant felkelés, melynek vezetője Simon Bar - Kochba volt, számított a legjelentősebbnek.
• A felkelők elfoglalták Jeruzsálemet és hozzáfogtak a templom újjáépítéséhez is.
• A felkelés elbukott és a rómaiak halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy akár egyetlen zsidó is letelepedjen Jeruzsálemben.

Vallási irányzatok Júdeában:

• Már a függetlenség idején is különféle vallási irányzatok alakultak ki, elsősorban a törvények értelmezésével kapcsolatosan.
• A farizeusok igyekeztek az Ószövetség törvényeinek minden részletét híven betartani.
• Ehhez még hozzáfűztek a szájhagyomány révén élő egyéb szabályokat is. például meghatározták, mi számít munkának szombaton.
• A szaddaceusok inkább a politikai hatalommal mintsem a vallásgyakorlattal foglalkoztak.
• A Tóra előírásait elfogadták, de elvetették a farizeusok íratlan, de kötelezőnek tartott szabályait.
• Az esszénusok csoportja a holt-tengeri tekercsek felfedezése óta vált ismertté.
• Ők kiköltöztek Jeruzsálemből és Qumránban szervezték meg a hívők egy csoportját, akik szakítani akartak az általuk "korruptnak" ítélt jeruzsálemi vallási élettel.
• Szerzetesi életet éltek, vagyonközösséget tartottak fenn és a zsidó törvény szigorú betartásával készültek Isten messiásának eljövetelére.
• Az Ószövetség több helyen is említi, hogy Isten egy napon áldást küld a földre: a gonoszság elpusztul, Isten népe pedig biztonságban fog élni.
• (A messiás szó felkentet jelent. Zsidó szokás szerint ugyanis mindenkit, akinek Istenhez kötődő hívatása lett, király vagy pap, felkentek olajjal, vagyis kijelölték a feladatra.)
• A farizeusok és a szabadságharcos Júdea függetlenségéért fegyverrel is küzdő zelóták királyt, harcost vártak messiásként.
• Az esszénusok úgy hitték, hogy nekik a hívatásuk a messiás eljövetelének előkészítése.
• Ebbe a júdeai világba született Jézus.

A kereszténység:

A történeti Jézus:

Jézusról, mint történeti személyről nehéz hiteles képet festeni. A rendelkezésre álló források elsősorban keresztényektől származnak, ami e fontos témában hitelességüket bizonytalanná teszi. A latin és görög szerzőket nemigen érdekelte ennek a poros tartománynak a története. A zsidó szerzők pedig úgy tűnik szándékosan hallgatnak a kereszténységről és az alapítóról. Annyi bizonyos, hogy Jézus Nagy Heródes halála előtt talán Kr. e. 4-ben született. (A 6. században egy szerzetes Dionüsziusz Exiguus az eseményeket Jézus születésétől kezdte számolni - anno domini -, s ő a számítások során néhány évet tévedett.) Nyilvános működését Keresztelő Szent János fellépésének idejében, Tiberius császár uralkodásának 15. évében, vagyis Kr. u. 28-29-ben 33 éves korában kezdhette. Ténykedésének hosszát két évre teszik. Halálát Kr. u. 26-36 működő helytartó, Pilátus idejére datálják, feltehetőleg Kr. u. 30-ra . A hónapot és napot pontosabban ismerjük, a zsidó ünnepre, a Peszahra való utalásokból (az ünnepet megelőző pénteken feszítették keresztre), vagyis Kr. u. 30. április 7-én, vagy pedig Kr. u. 33. április 3-án.

Jézus gondolatai:

Jézus gondolatairól, a hitről az Evangéliumok (a szó jelentése örömhír, üzenet) tudósítanak. Jézus igehirdetésének középpontjában két dolog állt: hirdeti a közelgő mennyek országát és felszólít az ezzel kapcsolatos gondolkodás megváltoztatására. Ez az örömhír mindenkihez szól, zsidókhoz, nem zsidókhoz, férfiakhoz és nőkhöz, bűnözőkhöz, vámszedőkhöz, szegényekhez, megvetettekhez és üldözöttekhez. (Jézus boldogokként magasztalja őket a hegyi beszédben.) Az üdv, amit Jézus hirdetett, Isten ajándéka, nem pedig az emberek érdemének viszonzása. Jézus hangsúlyozta, hogy az Atya mindenkit egyformán szeret és nekünk embereknek is ezt a szerepet kell tovább adnunk . Önmagát Isten hírnökének tartja, akinek bizonyítania és hirdetnie kell szóval és tettel is Isten országának létezését.

Az első tanítványok:

• Jézus első tanítványai az apostolok (jelentése: hírnök), szám szerint 12-en voltak.
• A hagyomány szerint Jézus választotta ki őket, és olyan módon tanította őket, ahogy a rabbik is tették.
• Jézus halála után a tanítványokhoz csatlakozó jeruzsálemi lakosokból alakult ki az első közösség.
• Ők Jézus Krisztus visszajövetelére vártak.
• Kr. u. 70 tájékán vándorolnak ki a Krisztus tanításaiban hívő zsidók Jordánia keleti részeire, megalapítva az első zsidó közösségeket.
• (Sault például a jeruzsálemi zsidó közösség küldte Damaszkuszba, hogy az ottani zsidókeresztény gyülekezetet visszatérítse Mózes hitére, de az úton megjelent előtte Jézus, és e látomás Sault is kereszténnyé tette. Nevét Pálra változtatta és feladatának ettől kezdve a kereszténység terjesztését tartotta. Megtérésének pillanatára emlékeztet ma is a pálfordulás kifejezés.)
• Később indult a Krisztus-hit terjesztése és terjedése a pogányok között (a pogányok olyan emberek, akik nincsenek megkeresztelve).
• Ekkor alakulnak az első pogánykeresztény közösségek.
• Tulajdonképpen ez a pont az, amikor a kereszténység leválik a zsidóságról.
• Az őskereszténység időszakát a történészek Kr. u.70-150-ig tartó időszakra, a tanítványok kihalásáig számítják.
• A négy evangélium bár mindegyiknek célja a hitterjesztés és igehirdetés, jól mutatják a hívők körének megváltozását.
• (Márk evangéliuma 70 előtt keletkezhetett, elsősorban a zsidókeresztényeknek, Lukácsé minden népnek szól, abban pillanatban, amikor a keresztényeket elbizonytalanította Krisztus újbóli eljövetelének késése. Máté ismét a zsidókeresztény gyülekezet helyzetét akarta megerősíteni akkor, amikor kétszeresen kisebbségi helyzetbe kerültek: a zsidóságon belül is és a nagy pogány térítések miatt a kereszténységen belül is. János nem valamilyen közösségnek írt, hanem az egyénnek, aki meg akarja bensőséges kapcsolatát teremteni Krisztussal.)

A kereszténység terjedése:

• A kereszténység gyors terjedésének hátterében az húzódik meg, hogy a Római Birodalomban és perifériáján az életben való boldogulásra a többségnek kevés lehetősége nyílik.
• Jézus nem is a földi megváltást, jólétet hirdette, hanem a halál utáni, vagyis az égi megváltást.
• Kivégzésének ténye és körülményei rávilágítanak arra, hogy miért érezte veszélyesnek e tanokat Róma és miért a zsidó papság.
• Róma szempontjait jól mutatja, hogy Jézust két zelótával, vagyis szabadságharcossal együtt feszítették keresztre.
• Tehát veszélyesnek tartották Róma hatalmára is ( a keresztrefeszítés a Róma elleni lázadók büntetése volt, magát a bűnt pedig római szokás szerint felírták a keresztre: INRI, Jezus Nazareum Rex Iodeurum, vagyis Jézus, a názáretiek királya).
• A zsidók számára Jézus tanai nem voltak követendőek, mert Jézus mindenkihez szólt, holott a zsidók csak önmagukat tartották Isten kiválasztott népének.
• Ráadásul többször is megszegte a törvényeket, például Lázárt szombaton gyógyította meg, s a rómaiaktól való megszabadulást se lehetett várni tőle, hiszen szamáron jött, nem pedig lovon, mint egy katona.

A keresztények üldözése:

• Róma és császárai közül többen a leghatározottabban felléptek a kereszténység terjedésével szemben, ugyanis az egyébként oly toleráns római vallásba nem lehetett beilleszteni az egyistenhitet, arról nem is beszélve, hogy a dominatus kialakulása után a kereszténység egyistenhite kifejezetten államérdeket sértett.
• Az őskeresztényeket kínvallatásoknak vetették alá, cirkuszi játékok alkalmával sokszor vadállatok elé vetették őket.
• Az üldöztetések ellenére az őskeresztény gyülekezetek megmaradtak, sőt terjedtek, s bár rejtőzködniük kellett, sokszor földalatti ún. katakombákban tartották igehirdetéseiket, összejöveteleiket.

Katakomba