A várostól a birodalomig

Róma alapítása:

• Róma kiváló fekvése - a Tiberis folyó alsó átkelő helye -, a közlekedés és vízellátás biztosítása méltán tehette egy későbbi világbirodalom fővárosává ezt a falusi települést.
• Ez a földrajzi tény azonban nem elégítette ki már az ókorban sem a történetírókat, akiket lázasan foglalkoztatott Róma alapításának története.
• Az egyik változat szerint - Aeneas trójai hős volt az alapító, a másik szerint Romulus és Remus, a pásztorok felnevelte ikerpár volt az alapító.
• Két történetből végül a Kr. e. 3. századra született egy olyan változat, amely mindkettőt magába olvasztotta: Aeneas fia Ascanius Alba Longát alapítja, míg Romulus és Remus, kiknek apja maga Mars isten, anyja albai királyleány pedig Rómát.
• A történetírók még az alapítás idejét (ab urbe condita) is tudni vélték, s Kr. e. 753-ra tették.
• A régészek ásatásai nem mindenben tudták megerősíteni a hagyományt: szerintük Alba és Róma nagyjából egyidős, s már a Kr. e. 10. század óta lakott.
• Zsúpfedeles kunyhókból álló falucska lehetett, úgy 2-300 lakossal.
• Földművesek voltak, háztartási tárgyaikat maguk készítették.
• Kr. e. 8. század közepétől szaporodik a régészeti anyag, főként a sírleletek, amely a lakosság számbéli növekedésére utal.
• A sírokban elhelyezett értékes dísztárgyak a társadalmi differenciálódást és a görög gyarmatvárosokkal megélénkülő kapcsolatokat is bizonyítják.
• Egy századdal később Róma már városias település - a majdani hétből, három dombot a Forumot, Quirinalist és Esquilinust foglalja magába - időállóbb házakkal, sőt a Forumon középületekkel.
• A hagyomány tudni véli, hogy az első rómaiak a szabin nők elrablásával szereztek feleséget maguknak.
• A valóságban annyi bizonyos, hogy a szabinok fontosak lehettek Rómában, nyelvükben, a latin alapszókincsében sok szabin szó szerepel.
• Róma alapítása tulajdonképpen egy folyamat, amely során a latin ajkú közösségbe más, később bevándorolt csoportok - a hagyomány szerint a sabinok - is beleolvadtak, majd ez a közösség hozta létre a városállamot.

A királyság kora az ókori Rómában:

• A város alapításától a Kr. e. 509-ig tartó időszakot nevezzük a királyság korának.
• Hét királyról szólnak a történetírói munkák, részletezik az uralkodók tetteit, amelyek segítségével bemutatják a korabeli társadalmat.
• A társadalom leírásával több római mondában is találkozhatunk, ám nehezen ellenőrizhető ezek hitelessége.
• A későbbi, Kr.e. 5. századi jogi szövegekből azonban felfejthetőek a korábbi viszonyok.
• A társadalom alapja feltehetőleg a nemzetség (gens) volt, amelynek tagjai közös őstől származtatták magukat.
• A történetírók azt is tudni vélik, hogy eredetileg 300 nemzetség volt.
• A nemzetség minden tagjának két neve volt, a személynév és az atya nevéből képzett nemzetségnév.
• A nemzetségfők alkották a király tanácsadó-testületét, a senatust, leszármazottaik pedig magukat patríciusoknak (akiknek atyjuk van) nevezték, és azt tartották, hogy ők "Róma népe".
• A korai római társadalomban a vezető nemzetségeknek nagyszámú klientúrájuk volt.
• Ez azt jelentette, hogy a pártfogó (patrónus) bizalmába és oltalmába fogadott egy másik szabad embert (kliens).
• Ez utóbbi patrónusa védelmére bízta magát, a védelemért tiszteletet tanúsított és meghatározott szolgálatokat teljesített.
• E viszony mindig a nemzetségen belül jött létre és örökletes volt.
• Az alapító nemzetségek után, később betelepült vagy meghódított latinokat plebejusoknak (plebs: köznép) nevezték.
• Szabad embereknek számítottak, de politikai jogaik nem voltak.
• A Kr.e. 5. században már csak nyomai maradtak a nemzetségi szervezetnek, s a gazdaság és társadalom alapegysége a família lett.
• Ez leginkább egy kiterjedt nagycsalád - szervezethez hasonlítható.
• Élén állt a pater familias, azaz a családfő, aki élet és halál ura volt, tulajdont is csak ő szerezhetett.
• A római állam élén Kr.e. 509-ig a király állt, ő volt a politikai, katonai, jogi és vallási vezető.
• Ez nem volt valamiféle örökletes hatalom.
• Ha egy király meghalt, a jósok jelek segítségével választották meg utódját, melyhez a tanácsadó-testület, a senatus és a nemzetségi szervezet alapján működő népgyűlés (comitia) szavazata is kellett.
• Így a király hatalma isteni vagy természetfeletti eredetűnek számított.
• A hagyomány szerint a 300 nemzetség 30 curiára tagolódott.
• Ezek alkották a nemzetségi alapon szerveződő népgyűlést - comitia curiata, curiata = curiákból álló.
• Kr. e. 509-ben arisztokraták egy csoportja letaszította a trónról a könyörtelen zsarnok hírében álló királyt, Tarquinius Superbust (Gőgös) és köztársasági kormányzást vezetett be.
• Mély nyomokat hagyott a királyság emléke a rómaiakban, mert majd ötszáz éven keresztül megmaradt a tartózkodás ezen államformától, olyannyira, hogy a politikai harcokban komoly vád volt, ha rásütötték valakire a bélyeget: királyságra tör.

Itália földrajzi környezete:

• Róma történetének tágabb kerete az Appennin-félsziget, azaz Itália.
• A félszigetet északon, Európa többi részétől az Alpok hegylánca választja el.
• E félsziget domborzati és éghajlati szempontból is két, jól körülhatárolható részre osztható: a kontinentális éghajlatú Pó-völgyére, és a mediterrán félszigeti részre.
• A Pó-völgye kiterjedt síkság, melyet hegyek vesznek körül.
• Mezőgazdálkodásra jól használható, termékeny terület, makkos erdői disznó tartásra alkalmasak.
• A közlekedés lehetőségét a Pó folyó biztosítja.
• Déli része mocsaras-lápos vidék, melynek lecsapolása, termékennyé tétele már a Kr. e. 2. században megkezdődött.
• A félszigeti rész közepén az Appenninek hegylánca fut végig, s körülötte tengerparti síkságok helyezkednek el.
• A Tirrén-tenger felé eső oldal szerencsésebb természeti adottságokkal rendelkezik mint az Adriai-tenger partvidéke, például két folyó biztosítja a vízellátást és a közlekedést (Arno, Tiberis), így fontosabb szerepet játszott a történelem alakulásában is.
• Ha Itália földrajzi adottságait összevetjük a görög területekével, azt láthatjuk, hogy szintén félsziget, mélyen benyúlva a Földközi-tengerbe, de partvidéke már nem annyira tagolt.
• Területe, földje alkalmas a mezőgazdasági termelésre, megterem a búza, a zab, az árpa, lehet szarvasmarhát, disznót tartani s mint a görög világban, az éghajlat alkalmas a szőlőtermesztésre.
• Az adottságoknak köszönhetően az itt lakók mellékesen foglalatoskodtak csak iparral, kereskedelemmel.
• Még a gondolkodásukban, értékrendjükben is első helyen szerepelt a " jó földműves".

Itália legrégibb lakói:

• Az etruszkok:  

• Az ókori Itália legtitokzatosabbnak tartott népe, az etruszkok az Arno folyó vidékén éltek.
• Nyelvüket ismerjük, de nem értjük, pedig a források szerint a Kr. u. 1. században még beszélték.
• A Kr. e. 7. században érték el hatalmuk fénypontját, melyet a 12 etruszk város szövetsége biztosított.
• Városaik élén királyok álltak.
• A gazdaságuk a földművelésre alapult.
• Az etruszk kultúra nagy hatással volt a rómaiakra, innen veszik át az uralkodói jelvények, a fasces használatát, a versenyjátékokat, a győzelmi szertartás szokását.
• Az építészetben maradandó találmányuk a boltozat.
• A névanyagból és a hagyományokból tudjuk, hogy etruszk családok Etrurián kívül is megtelepedtek, így Rómában is.
• Civilizációjuk hanyatlását a tudósok összekapcsolják a dél-itáliai görög városok és az italicus törzsek megerősödésével.

A köztársaság:

• Rómában megszűnt a királyság.
• Vezetőket választott ugyan a nép, de vigyázott, hogy a hatalom egy ember kezében se váljék zsarnoksággá.
• Tarquinius Superbus kiűzetése után minden évben két-két consult választottak, ezek megosztották maguk között a hatalmat és ellenőrizték egymást.
• Mellettük az atyák testülete, a senatus döntött az állam ügyeiben.
• A consulok és a senatus álltak a római köztársaság élén.

Az arisztokratikus köztársaság:

• A királyság megdöntésével Rómában arisztokratikus köztársaság jött létre.
• A király helyére, szerepének betöltésére évente két consult választottak (a vagyoni cenzus alapján működő népgyűlés).
• Ez azonban nem jelentette, hogy egy király helyett kettőt ültettek volna a hatalomba.
• Ugyanis a consulok hatalmát korlátozta a kollegialitás (vagyis, ketten osztoztak a főszerepben, egymást is ellenőrizve).
• Időben egy évig tartott a hivataluk, az újraválasztás tilalmát is kimondták.
• Ráadásul, döntésük ellen fellebbezni lehetett a népgyűléshez.

A senatus szerepe:

• A kormányzás folytonosságát a senatus biztosította, amely a legtekintélyesebb szervezet volt Rómában - az állami tisztségviselők is hivataluk lejártával tagjai voltak, maradtak - így tulajdonképpen az elöljárók a senatus akaratának végrehajtói voltak.
• A plebejusok polgárjogi küzdelmei után is a senatus maradt a legtekintélyesebb politikai intézmény.
• A testület feladata a törvény-előkészítés, tanácsadás, diplomáciai ügyek intézése volt.
• Az alapszabályok alól egyetlen kivétel volt, amikor fél éves időtartamra, valamely súlyos válságra való tekintettek egy fővezérre, dictatorra ruházták az összes hatalmat.
• Ilyen válsághelyzet adódhatott a belső konfliktusokból: a köztársaság megszervezése nem ment csatározások nélkül, történetek szólnak arisztokrata csoportok magánháborúiról, a Capitolium megszállásáról és a plebejusok megmozdulásairól.
• A belpolitikai problémák mellett azonban Rómának igencsak tartania kellett külső támadásoktól is.

A római köztársaság igazgatása:

• Róma területének növekedésével, az igazgatási feladatok sokasodásával, s a plebejusok mozgalmainak nyomán egyre több hivatalt hoztak létre.
• Ezek a funkciók eredetileg a király, majd a két consul feladatai közé tartoztak.
• Ilyen új hivatal volt a questorok tisztsége, akik a consulok segítségére volt ak bírósági, majd pénzügyek intézésében, miután a praetorok tiszte lett az előbbi.
• A censorok 4 - 5 évente vagyonbecslést végeztek.
• A consulok vallási feladatokat nem láttak el, ezt a főpap, azaz a pontifex maximus gyakorolta.
• Az állami hivatalt viselőket magistrátusoknak nevezzük.
• E választott hivatalnokok dolga volt a törvények végrehajtása.
• A törvényhozás három különböző alapon szervezett népgyűlésen folyt a köztársaságkori Rómában: a nemzetségek szerinti (szerepe egyre csökkent), a vagyoni alapon szervezett (a Kr. e. 3. században itt már csak háború és béke ügyében döntöttek) és a területi alapon szerveződő népgyűlésen. (35 területi egység, tribus volt, melyek mindegyike 1 szavazattal rendelkezett.)
• A senatus továbbra is a legtekintélyesebb intézmény maradt.
• Feladata a törvény-előkészítés, tanácsadás, diplomáciai ügyek intézése.
• A hivatal ellátásáért a köztársaságkori Rómában nem járt fizetés, ezért csak gazdagok pályázhattak.
• A hivatalok ellátását nem csupán a vagyoni helyzet határozta meg, hanem életkorhoz és letöltött katonai szolgálathoz is kötötték.

Róma polgárai:

• A plebejusok Rómába kerüléséről és szerepéről a királyság korának idejéből nem rendelkezünk hiteles információkról.
• A történészek közül néhányan azt feltételezik, hogy míg a patríciusok állattartással foglalkoztak, addig a plebejusok földművesek voltak.
• Viszonyukban a római történetírók sem igazítanak el megfelelően minket, annyi azonban bizonyos, hogy a korai köztársaság idején, a Kr. e. 5. században a plebejusok szervezett mozgalmakat indítottak érdekeik érvényesítéséért.
• Jogi helyzetükből adódóan érdekérvényesítési lehetőségeik hiányoztak: nem volt népgyűlésük, nem számíthattak patrónusi támogatásra sem.
• Így a mozgalom eszköze a katonai szolgálat megtagadása illetve a "polgári engedetlenség" egyik formája, a kivonulás (secessio) volt.
• Önszerveződésükkel - a patríciusok mintájára - érdekeik képviseletét akarták elérni.
• A plebejusok Kr. e. 494-ben a Szent Hegyre való első kivonulásuk során elérték az érdekképviseletük létrehozását.
• Évente a consulok mintájára kezdetben kettő, később öt majd tíz néptribunust választottak, akik vétó ( törvények bevezetését megakadályozó ellenvetés) és mentelmi joggal (sérthetetlenség, védelem minden személyes vagy politikai támadástól) rendelkeztek hivatali idejük alatt.
• A plebejusok követelései a Kr.e. 3. század folyamán teljesültek.
• Érzékenyen érintette őket az a római szokás, hogy a nem fizető adóst tartozása fejében szolgálatra kötelezték.
• Feltehetőleg, ha az ember egyszer egy ilyen helyzetbe került nem igen tudott megszabadulni.
• Ezt az adós intézményt Kr. e. 326-ban szüntetik meg.
• A plebejusok szerették volna elérni az amúgy is szűkösen rendelkezésre álló földek igazságosabb elosztását.
• Bár Róma fokozatosan gyarapodott, a Kr. e. 5. században területe elérte 822 km2-t, a plebejusoknak nem sok haszna volt belőle.
• A meghódított területeket közföldként (ager publicus) kezelték hivatalosan, tehát Róma tulajdonának számítottak, mégis a patríciusok sajátjukként kezelték és csak pénzért juttattak ebből másoknak használatra. 
• Kr. e. 367-ben egy földtörvényben végül meghatározták, hogy egy-egy család mennyit bérelhet a közföldekből, elvben így lehetőséget nyújtottak a plebejusoknak is a földhöz jutásra.
• A plebejusok sürgetésére írásba foglalják a törvényeket Kr. 451-ben. A XII táblás törvények képezik a római jogrend alapjait. (A teljes szöveg nem maradt fenn.)
• Római jog alatt magánjogot értünk, azaz olyan jogot, mely az emberek egymás közti viszonyait taglalja.
• Nem rendszeres törvénykönyv, témái a család, a tulajdon, a polgári jogi vétségek és bűncselekmények területére terjed ki.
• Cikkelyei tiltás formában fogalmaznak.
• A törvények Róma szabad polgárai számára egyenlő jogokat biztosítanak.
• A polgári törvénykezés, bírósági ügymenet római példája mai napig érvényes a joggyakorlatban.
• Az egyenjogúságért folytatott mozgalomnak fontos állomása volt, amikor törvényesnek fogadták el a patríciusok és plebejusok között kötött házasságot (Kr.e. 445).
• A jogi egyenjogúság akkor vált teljessé, amikor végül Kr. e. 287-ben kimondták, hogy a plebejusok tribusonkénti (területi egység) népgyűlésének határozatai senatusi jóváhagyás nélkül is törvényerőre emelkednek.
• A plebejusok polgárjogi harcának végeredményeként Róma szabad polgárai egyazon jogokkal, vagyis "római polgárjoggal" rendelkeztek.
• A polgárjog a népgyűlésen való részvétel és szavazás jogából, hivatalra való választhatóság jogából, fellebbezési jogból, házassági jogból és a magántulajdon jogából állt.
• Ennek a változásnak köszönhetően fokozatosan vesztett jelentőségéből, hogy valaki patrícius vagy plebejus származású volt.
• A felemelkedés lehetősége nyitva állt.
• A plebejusok politikai egyenjogúságának kivívásával átalakult a római társadalom.
• A Kr. e. 3. századra kiformálódott egy új vezető társadalmi réteg, a nobilitas, amelynek tagjai a patríciusokkal összeolvadó jómódú plebejusok voltak.
• Az új társadalmi réteg a vagyona alapján gyakorolta hatalmát, és a senatuson valamint kapcsolatain keresztül igyekezett befolyásolni a politikát.
• A teljes jogú polgárok mellett egyre jelentősebb számban jelent meg a felszabadított rabszolgák (libertinusok) csoportja, akiket csak a vagyonszerzés joga és a területi népgyűlésen való részvétel illetett meg.