- A zsidó vagy héber nép feltehetően két népelemből állt össze Kánaán földjén (a mai Izrael) területén, a Kr. e. XII. század tájékán.
- Az egyik észak-kelet felől vándorolt be, a másik dél-nyugat, vagyis Egyiptom felől.
- Mindkét elem a sémi nyelvcsaládba tartozott és nomád pásztorkodásból élt.
- A zsidók törzsek szerint települtek le Kánaánban.
- Ezek a törzsek függetlenek voltak egymástól és a bíráknak nevezett vezetők álltak az élükön.
- A történelem folyamán nomádok és földművesek viszonya általában rossz, mert a pásztorok letapossák állataikkal a földművesek földjeit, emellett harciasak, és sokszor fegyverrel szerzik meg azokat a javakat (pl.: agyagedények, fémeszközök stb.) melyeket maguk, éppen a vándorló életmód miatt nem tudnak előállítani.
- Ez volt a helyzet a zsidók esetében is, de a honfoglalást követő évtizedekben fokozatosan áttértek a földművelésre, a letelepedett életmódra, átvéve az őslakosok termelési módszereit és életformáját.
- Ezzel a nomádok és őslakók közötti harc csillapodni kezdett.
- Annál élesebb lett a küzdelem a zsidók után érkező és a part mentén letelepedő ún. filiszteusokkal.
- A filiszteusoknak vasfegyvereik voltak, és a szárazföld belseje felé terjeszkedve a zsidó településekbe ütköztek.
Az ókori zsidó állam:
- Az ókori zsidó állam azután jött létre, hogy pár emberöltővel a letelepedést követően kiderült, hogy a korábbi törzsi kötelékek már nem alkalmasak a társadalom életének irányítására.
- Ennek egyik oka az volt, hogy a földművelés és a letelepedett életmód következtében a vagyoni különbségek hirtelen megnövekedtek, és ez fellazította a korábbi törzsi-rokonsági összetartást.
- Másfelől a filiszteusokkal szembeni harc a törzsek erejének összefogását igényelte.
- Így e két ok következtében jött létre az egységes zsidó állam.
- Az első király Saul volt, aki a filiszteusokkal vívott harcban halt meg.
- Őt követte a trónon Dávid (Kr. e. 1006 - 966), aki a filiszteusokkal szembeni győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet (ennek emlékét őrizte meg a Dávid és Góliát története).
- Dávid először az ellene lázadó zsidó törzseket egyesítette a sajátjaival, majd elfoglalta Jeruzsálemet és a többi még független kánaáni városállamot.
- Fővárosát Jeruzsálembe helyezte, központosított államszervezetet hozott létre, népszámlálást tartott, majd ennek alapján bevezette a rendszeres adót.
Salamon király tevékenysége:
- Az ókori zsidó állam szervezésének folytatója Dávidot követően fia, Salamon király volt (Kr. e. 966 - 926).
- Olyan időszakban került hatalomra, amikor a környék régi nagyhatalmai éppen legyengültek, az újak pedig még nem erősödtek meg.
- Joggal tartja az emlékezet "bölcsnek" Salamon királyt: a kínálkozó alkalmat jól használta ki.
- A környező hatalmakkal baráti viszonyt épített ki, az egyiptomi fáraó leányát vette feleségül és a föníciai városoktól Arábiáig számos térséggel, várossal épített ki kereskedelmi kapcsolatokat.
- Izrael főként rezet és vasat szállított, míg fűszert, tömjént, nemesfémeket és elefántcsontot hozott be.
- Ugyanakkor Salamon megnövelte az adókat és állami robotszolgáltatásokkal egészítette ki.
- A nagy bevételek egy részét a nagy udvartartás emésztette föl (700 főt tettek ki például a király feleségei), ide számítva a hivatalnokok és a hadsereg ellátását is.
- A jövedelmek másik részét hatalmas építkezésekre fordították: Jeruzsálemben falak épültek, benne a királyi palotával és a templommal.
Az ókori zsidó állam szétesése:
- Salamon kemény uralma elégedetlenséget keltett az emberek között, és halála után az északi törzsek nem ismerték el fiát királynak.
- Így Salamon állama ketté szakadt: az északi országot Izraelnek nevezték.
- A déli országot Dávid törzséről Judának nevezték, ide tartozott Jeruzsálem is.
- Hamarosan a kedvező külpolitikai helyzet is rosszra fordult, a megállíthatatlanul terjeszkedő Asszíria elérte a zsidó államokat: Kr. e. 722-ben elfoglalták és elpusztították Izraelt, adófizetésre kötelezték Judát.
- De Juda sem maradt sokáig független: az Újbabiloni birodalom hódító uralkodója, Nabu-kudurri-usur Kr. e. 586-ban elfoglalta Jeruzsálemet, Salamon templomát leromboltatta, a lakók nagy részét pedig elhurcoltatta birodalma belsejébe.
- Az ő leszármazottaik egy része csak Kr. e. 538-ban, a babiloni birodalom lehanyatlása után térhetett vissza a "babiloni fogságból".
- Sokan viszont Babilonban maradtak a perzsa uralom alatt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése